Sziasztok!
Új fejezet, új dizájn és új tanév.
A legújabb részben még több izgalom vár rátok.
Reméljük tetszeni fog.
Ez a nyárzáró fejezet, nem tudjuk pontosan mikor tudunk megint írni, mivel elég nehéz időszak vár ránk.
Persze megpróbálunk minél előbb jelentkezni.
Kellemes olvasást kívánunk! :)
Új nap, új lehetőségek és újabb felfedezések. Ma ezek vártak ránk. Na meg persze Sarah és Zain családja. Hamarabb keltem fel, mint a többiek. A rossz álmok megint kísértenek. Már nem emlékszem konkrétan az álmomra, de tudom, hogy a gravitációval és a felfedezésünkkel volt kapcsolatos. Ma talán kiderül az igazság, azaz, hogy vajon mi lesz a gravitációval. Ezeken járt az agyam, miközben elmentem zuhanyozni, és felöltöztem. Egy mintás pólót vettem fel, amire az volt ráírva, hogy 'Happy Day', és egy sima fekete farmert. Fésülködés közben kinyitottam a laptopomat. Már elég régen neteztem csak úgy, úgyhogy felmentem twitterre, aztán facebookra, ahol láttam, hogy jött három üzenetem: egy béna körüzenet, Regina nyaralásos képei, és a harmadik... A harmadik volt a legszokatlanabb. Sarahtól jött, nem később azután, hogy mi visszajöttünk volna. Gyorsan megnyitottam, alig bírtam kivárni azt a pár másodpercet is, amíg betöltödött az üzenet. Valahogy éreztem, hogy baj van. Mikor végre valahára (ami nem tartott tovább fél percnél, de nekem óráknak tűnt) elkezdtem olvasni az üzenetet, az érzésem beigazolódott- tényleg baj van! Sarah üzenete így szólt:
,,Szia. Zainnel egy kicsit tovább kutakodtunk a neten, és rátaláltunk arra, ami segíthet rájönni, hogy igazunk van. Holnap majd megmutatom nektek is. A rossz hír az, hogy eltörtem a kezemet, miközben a lebegő szekrény alá néztem. Valahogy bekerült alá a kezem, magam sem tudom már, hogy miért és hogyan, aztán a másik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a szekrény már a kezemen van. Ez azt jelenti, hogy a gravitáció ingadozik, tehát egyre veszélyesebb lett a helyzet. Minél előbb rá kell, hogy jöjjünk a megoldásra. Légyszíves szólj a többieknek is. Holnap találkozunk!"
Ahogy végigolvastam, már rohantam is ki az ajtón, és bementem a mellettem lévő szobába, ahol Tami aludt. Nem kopogtam, hisz úgysem hallanám a válaszát. Még nem ébredt fel, mégis mennyi az idő? Rápillantottam a falon lévő órára, ami elárulta, hogy még csak negyed hat van. Mégis hogyan sikerült ilyen hamar felkelnem? Nem vagyok az a korán kelő típus, főleg nem nyáron. De ha már felkeltem, olvasok egy kicsit. Szép lassan és halkan kiosontam a szobából, mintha mi sem történt volna, bementem a saját szobámban és ledőltem az ágyamon. Mit is olvassak? Az interneten keresgéltem könyveket, míg rátaláltam egyre ami tetszik, és elkezdtem olvasni. Talán nem csak az időmet üthetem el vele, hanem a gondolataimat is.
~°~ Pár órával később ~°~
Ez a könyv egyszerűen zseniális! Csak akkor tettem le, mikor Tami jött be a szobámba.
-Szia. Nem gondoltam, hogy már ébren vagy- csodálkozott Tami.
-Már öt óra óta fent vagyok. Nem tudtam tovább aludni- válaszoltam.
-Épp most akartalak felébreszteni. Szerinted melyik ruhát vegyem fel a grill partyra?- csak most vettem észre, hogy két póló van a kezében, amit most fel is mutatott. Az egyik rózsaszín csipke hatású ruha, a másik pedig egy szürke feliratos póló, amire az van írva, hogy 'Once upon a time there was a princess'.
-Nehéz kérdés, mindkettő tetszik. De szerintem legyen inkább a második, a szürke- adtam tanácsot Taminak.
-Köszi- és azzal már ment is volna ki a szobámból.
-Várj- állítottam meg, mire ő visszafordult- nem tudod, hogy a fiúk felkeltek-e már? Beszélnem kell veletek.
-Nem tudom, szerintem még nem. De miről van szó?
-Sarah írt egy üzenetet, de akkor majd reggeli után elmesélem nektek.
-Rendben- ezzel Tamara kiment a szobából, én meg folytattam a könyvet. Vagyis csak szerettem volna folytatni, de az agyam máshol járt. Így aztán inkább kikapcsoltam a gépet és lementem a konyhába, hogy igyak egy kis narancslevet, de a lépcsőn már éreztem is a finom reggeli illatát. Besiettem a konyhába, ahol megláttam Emmett nagymamáját, ahogy goffrit süt.
-Jó reggelt- köszöntem neki, mire ő is visszaköszönt- Milyen finom ez az illat! Segíthetek valamiben?- próbáltam udvarias lenni.
-Igazán kedves vagy. Megterítenél kint a kertben, kérlek?- kérdezte.
-Persze- bólintottam, és kivittem a kertbe az össze evőeszközt és tányért, ami csak kellhet. Olyan szép idő van itt kint. Kellemesen meleg van, a madarak énekelnek, a szél lágyan simogatják a lombjait. És a kilátás! Egyszerűen mesés!
-Hello bello Ramika!- köszöntött Benedek, aki nemrég ébredhetett fel, mert elég álmos feje van. És ráadásul utálom, ha így szólítanak. De most úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Visszaköszöntem a bátyámnak, majd Emmett, Tami és a szüleink is megjelentek a kertben. Mindenki helyet foglalt, és nekiálltunk reggelizni. Emmett mamája nagyon finom goffrit sütött nekünk, mellé pedig saját készítésű lekvárt ettünk. Mmmm, nagyon finom volt. Reggeli után, mikor elpakoltunk az asztalról, félrehívtam a fiúkat és Tamit, hogy beszámoljak nekik a fejleményekről.
-Nos, nagyobb problémával állunk szemben, mint ahogyan azt hittük...- ezzel bele is kezdtem a mondókámba. Jeleltem és hangosan is mondtam, hogy mindenki értse. Nem szakítottak félbe, arcukon a megdöbbentség és a tehetetlenség tükröződött vissza. Mikor befejeztem, a bátyám szólalt meg először.
-Akkor nincs sok időnk, így el kell osztanunk a feladatokat- mondta úgy, mint egy főnök, amit igazából nem szeretek, de most jó volt, hogy itt parancsolgatott nekünk. Jó, hogy ilyen helyzetekben is tud gondolkodni- Négy óráig kitalálom, hogy ki mit fog csinálni, és Zainéknél majd megmutatom nektek- és ezzel a kijelentéssel már rohant is be a házba, fel a lépcsőn a szobájába.
-Mi addig mit csináljunk?- kérdezte Tami, aki már nagyon sápadt volt.
-Szerintem keressünk még néhány dolgot, hátha találunk valamit- javasolta Emmett.
-Akkor menjünk- mondtam, majd mi is eltűntünk a szobánkban. Tamara, Emmett és én nekifogtunk mindenféle keresőszavakkal, hátha mi is okosabbak leszünk, de nem találtunk semmi új információt. Ebben csak Sarah-ra és Zain-re támaszkodhatunk. Anyu lentről kiabált, hogy nemsokára indulunk is a szomszédba. Hárman egymásra néztünk, mindhármunk tekintetében volt valami: most vagy soha. Az emberiség élete rajtunk áll!
-Nos, nagyobb problémával állunk szemben, mint ahogyan azt hittük...- ezzel bele is kezdtem a mondókámba. Jeleltem és hangosan is mondtam, hogy mindenki értse. Nem szakítottak félbe, arcukon a megdöbbentség és a tehetetlenség tükröződött vissza. Mikor befejeztem, a bátyám szólalt meg először.
-Akkor nincs sok időnk, így el kell osztanunk a feladatokat- mondta úgy, mint egy főnök, amit igazából nem szeretek, de most jó volt, hogy itt parancsolgatott nekünk. Jó, hogy ilyen helyzetekben is tud gondolkodni- Négy óráig kitalálom, hogy ki mit fog csinálni, és Zainéknél majd megmutatom nektek- és ezzel a kijelentéssel már rohant is be a házba, fel a lépcsőn a szobájába.
-Mi addig mit csináljunk?- kérdezte Tami, aki már nagyon sápadt volt.
-Szerintem keressünk még néhány dolgot, hátha találunk valamit- javasolta Emmett.
-Akkor menjünk- mondtam, majd mi is eltűntünk a szobánkban. Tamara, Emmett és én nekifogtunk mindenféle keresőszavakkal, hátha mi is okosabbak leszünk, de nem találtunk semmi új információt. Ebben csak Sarah-ra és Zain-re támaszkodhatunk. Anyu lentről kiabált, hogy nemsokára indulunk is a szomszédba. Hárman egymásra néztünk, mindhármunk tekintetében volt valami: most vagy soha. Az emberiség élete rajtunk áll!
Reméljünk tetszett!
Írjatok komit! :)
