19.fejezet

Sziasztok! Egy kicsit szomorúak voltunk, hogy nem érkezett az előző fejezethez megjegyzés... De most elhoztuk a 24. fejezetet. Reméljük tetszeni fog. Légyszi írj komit, nagyon örülnénk neki. :)
Kellemes őszi szünetet és olvasást kíván: Barbii és Sarah


Ma van a negyedik napja,hogy itt vagyunk az izgalmakkal teli Londonban. Azt terveztük,hogy ma és holnap megnézzük a legjobb látnivalókat,így még tegnap este a szülők utána néztek a neten a London kalauzon. Reggel reggeli után felszerelkezve vízzel, térképpel,pénzel,esernyővel (ki tudja mikor jön egy gyors nyári zápor) és egy kész útitervvel vágtunk neki a mai napnak. A szülők nem árulták el,hogy hova és mennyit megyünk,hiába kérdezgettem őket. Kezdtem sejteni,hogy elég hosszú nap elé nézünk. A legelső úti cél a nem messze lévő Apsley House Múzeum. Ez volt az első ház a nyugati irányból a vámsorompó után. Egy spanyol király Pazar ajándékokat küldött Wellington hercegnek,aki volt a ház. Ezek az ajándékok vannak kiállítva és ezeket néztük meg. Volt köztük csodás és különleges porcelánok és szobrok,illetve bútorok. Ami számomra érdekes volt az,az,hogy a herceg leszármazottjai ma is a házban külön számukra kialakított lakrészben laknak.
-Szerintem érdekes és izgalmas lehet itt lakni – mondtam.
 - Szerintem meg az itt lakók nem nagyon találják már érdekesnek a kiállítást, hiszen nap mint nap látják...– ellenkezett Tami.

Leisley

- Igaz – gondolkoztam el azon amit a barátnőm mondott.

 A múzeum után elindultunk a következő úti célunkhoz ami titok maradt addig,míg meg nem érkeztünk oda. Ez Heligan elveszett kertje volt. Mintha egy tündérmese helyszíne kellős közepébe csöppentünk volna. Annyira szemkápráztató és hihetetlen volt minden! A bejárat egy barna kőből kirakott kapu volt. Ahogy bementünk egy kis térre értünk,ahol már várt ránk az idegenvezető, Leisley. Elmesélte Heligan történetét és ahogyan jártunk körbe egy kertet,úgy varázsolt el engem is a történet és a látvány. Láttunk óriási gombákat,óriásokat,kis-és nagy tündéreket is. Akár napokat is eltöltenék itt. Leisleynek szerintem nagyon jó munkája van. Ebben a parkban kialakítottak egy szuvenír boltot és egy gyors büfét is. Mivel még nem ebédeltünk ez a kis büfé igazán jókor került az utunkba.

-Rami jössz megnézni a szuvenír boltot? – kérdezte Tami,miután megette a szendvicsét.

-Igen, csak kérek pénz a szüleimtől- és már mentünk is az ajándékboltba,ahol nagy meglepetésünkre már ott voltak a fiúk.

- Ti meg,hogy jöttetek ide ilyen gyorsan? Hisz az előbb még ott ettetek a teraszon! – kérdezte nevetve Tami. Hát igen a fiuk extrém gyorsasággal tudnak bármit felfalni.

- Keresünk Reginek valamit,ha már úgysem tudott eljönni velünk. – javasoltam. Olyan sok érdekes szuvenírt találtunk,hogy alig tudtunk választani,mikor odajött hozzánk Emett.

- Miért nem veszitek meg mind a hármat? Egy Reginek egy neked,egy pedig neked.

- Ó tényleg! Néha olyan okos dolgokat mondasz!

- De csak néha! XD – mondta hülyülve Tami.

Rengeteg képet készítettünk itt is,még jó,hogy elég sok a memóriája a kameránknak. Miután elköszöntünk Leisley-től indultunk is haza. Mármint nem haza,hanem a hotelba. Ahogy gondoltam,tényleg sokat utaztunk,de abszolút megérte,mert egy újabb csodás napot töltöttünk el Angliában.                                                                                                                                                                

18. fejezet

Sziasztok! Először is sajnáljuk, hogy most hozzuk csak a fejezetet. :( Igyekszünk időben hozni, de nem mindig sikerül a sok tanulás miatt. Légyszi írjatok komit vagy csak nyomjátok meg a tetszik gombot a fejezet alján. Előre is köszi! :) Reméljük tetszeni fog! :D
A szerkesztők

Én is felmentem és ahogy sejtettem,Tami már is kérdezősködni kezdett.

-          Szóval kinek mit mondott el Benedek?

-         - Figyelj! Tényleg tudni akarod? – bólintott – jó akkor ülj le mert hosszú lesz. Tuti bolondnak nézel,de mindegy. Szóval minden az utolsó tanítási napon kezdődött. Emlékszel mikor megkérdetem tőletek,hogy nem-e vettetek észre semmi különöset? – újabb bólintás – én akkor nem a tesi órára céloztam,,hanem arra,hogy tök könnyű volt futni. Olyan volt mintha lebegtem volna. Később megkérdeztem Benedeket  erről és ő is érezte. Aztán napról napra tovább figyeltük a fejleményeket. Egyre több dolog lebegett. És nem csak Magyarországon,itt is ez van. Múltkor a liftben is érezhető volt. Ma pedig Benedekék bowlingoztal és a bowlinggólyók lebegtek. De ma sokkal feltűnőbben,mint eddig. Ezt Emett  is észre vette ,és Benedek ezt mondta el neki. Úgy gondoljuk Benedekkel,hogy kezd megszűnni a gravitáció! De Tamara ugye tudod,hogy erről senkinek nem szólhatsz?

-         - Értem! Tényleg nagyon furcsa dolog ez. De mitől lehet és hogyan? Ja és ne aggódjatok nem szólok senkinek. – esküdött meg Tami.

-          Először azt hittem képzelődök ,de mégsem. Hogy mitől? Talán a környezett szennyezés miatt vagy valami más dolog áll a háttérben. Hogy hogyan? Jó kérdés. Erre nem tudjuk még a választ. Talán idővel rájövünk,csak nehogy késő legyen. Benedekkel utána néztünk és megszűnhet a gravitáció az üvegházhatás miatt.

-          Hú,hát ez nagyon durva. Ki  tud még erről?

-          Benedek, Emett, Te, én. – mondtam – Azért nem szóltunk senkinek,mert totálisan bolondnak néznének minket. Nektek pedig mert megijedtetek volna,plusz elrontotta volna a nyaralást.

-          Igazad van. De meddig marad még titokban ez?

-          Amíg valami bizonyíték nincs ami kézzel fogható. És nem mellesleg ésszerű. De lehet,hogy a tudósok már felfedezték ezt,csak nem szólnak senkinek.

-          És ha nem?

-          Nem tudom. Hogy nézne ki ha mi oda mennénk,hogy hahó emberek kezd megszűnni a gravitáció. Amúgy teljesen normális kamaszok vagyunk,nem bolondultunk meg!?

-          Hát elég hülyén az már biztos. De Rami ha nem fedezték fel akkor mit lehetne tenni,hogy ezt megtegyék? Nem kéne szólni a szüleidnek?

-          Nem,dehogy! Talán ők se hinnének nekünk! Mindenesetre most itt vagyunk Londonban! Majd otthon tovább nyomozunk.

-          De mi lesz ha addigra rosszabbra fordul?   

-          Nem tudom,. Talán nem olyan vészes a dolog.

Úgy gondolom,hogy Tami ezt elég jól bírta,attól függetlenül,hogy rémálmai voltak az éjszaka,mint nekem legelőször.

Sziasztok!
Mindjárt fent lesz a következő fejezet, de előtte köszönetet szeretnénk mondani Ari:)-nak, aki segített a képkeretekben. Köszönjük!
A többi fejezetről csak annyit, hogy hetente próbálunk nektek hozni újakat, ami még izgalmasabb és érdekesebb lesz, illetve felgyorsulnak az események. Reméljük tetszeni fognak. :)
Ha van kérdésed, megjegyzésed, nyugodtan írhatsz nekünk komiba. :) Ne felejtsétek el megnyomni a pipát sem! :)
Jó olvasást kívánnak a szerzők: Barbii és Sarah

17. Fejezet

Ahogy beléptem a hotel ajtaján, megkerestem Benedeket, aki úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna. Innen mindjárt tudtam, hogy nagy baj van.

- Mi történt? – kérdeztem gyorsan

-   Tudod, utoljára liftben lebegtünk, azóta semmi sem történt, azt hittem, hogy csak képzelődöm, mert már olyan régen láttunk lebegő dolgokat. - hadarta gyorsan, de azért tudtam követni.

-   Igen azóta én sem éreztem semmit. –tanúskodtam mellette.

-  Tehát ami mondani szeretnék, az fura lesz. Mikor nem voltatok itt a bowling golyók lebegtek, de nem akárhogy! Most sokkal észrevehetőbb lett! – mesélte

- Valaki rajtad kívül meglátta? –kérdezem kíváncsian és reménykedetem, hogy igen, mert már kezdte nyomni a szívemet, hogy csak ketten tudunk erről.

-        - Hát izé…igen. Ez a másik dolog. Azt mondtuk, hogy senkinek nem mondjuk el ezt a gravitációs-ügyet, de ő is látta a lebegő bowling golyót, úgyhogy elmondtam neki. Tudom, előbb meg kellett volna várnom, hogy te is beleegyezz, csak hát…- magyarázkodott Benedek.

-         -Semmi baj. De még mindig nem árultad el, hogy kinek mondtad el.

    - Kinek mit mondott el? – vont kérdőre Tamara, aki most bukkant fel.

- Hosszú történet, később elmondom.

-  Ugye tudod, hogy mi olyanok vagyunk, mint a TIK-TAK, ez a két szó is külön-külön nem érnek semmit. – mondta Tami.

-  Mint a TIK-TAK? – nevettem.

-  Igen,én találtam ki. Úgyhogy előttünk nincs titok. Ugye?

- Persze. - mondtam. Mikor Tamara felment, tovább folytattuk a beszélgetést Benedekkel, miután megbizonyosodtunk róla, hogy nem kell hall minket senki. Tami biztos megérti majd, de ha mondjuk, az egyik szülő meghallja, amiről beszélünk, nem nagyon fog hinni nekünk.

-  Ugye nem baj, ha elmondom neki? – kérdeztem

-  Nem dehogy. Amúgy én Emettnek árultam el.

-  És most mi legyen? Hogyan tovább?

-  Nem tudom. Majd meglátjuk. – mondta a bátyám, ezzel el is búcsúztunk egymástól.

Légyszi írj komit, hogy mi tetszett, illetve mi nem. Köszi. :)

Közérdekű...

Sziasztok! A blog új kinézettel, új erővel kb. egy hét múlva újra indul! Addig is jó szórakozást és tanulást mindenkinek! :)
Keressétek Ramónát a facebookon, lájkoljátok az oldalt!

Ramóna ( Katt a névre)

Facebookos oldal