:)

Sziasztok!

Sajnos nem fejezettel jöttünk.

Kellemes ünnepeket kíván mindenkinek:

 Ramóna, Emett, Tami, Benedek, Sarah és Zayn, illetve mi, Barbi  és Sarah. 

Pihenjétek ki magatokat! :)

26.fejezet

Sziasztok! Majdnem egy hónap után meghoztuk a következő részt, ami izgalmakkal teli meglepetést tartogat Ramóna és barátai számára! :D Jó olvasást hozzá és ne felejtsetek el  véleményt írni! :D

26. fejezet

Nem tehettünk semmit, csak vártunk és vártunk és végül vártunk. Nem tudhattuk, hogy most éppen mi a helyzet. Megkapták már a levelet? Elolvasták már? Vagy szimplán csak SPAM- ként kezelik? Jól tettük, hogy szóltunk nekik? Mi van, ha nem hisznek nekünk és… és… és… idegtépő órák voltak ezek.

Persze, mi próbáltunk úgy tenni a felnőttek kedvéért, mintha mi sem történt volna, de nehéz úgy, ha tudod, hogy milyen veszély fenyegeti a bolygónkat. 

Szóvá is tették, hogy milyen csendben ülünk, és milyen sokat nézünk össze: 

-        -  Minden rendben van? – kérdezte anyu, amikor látta, hogy Benedek alig akar enni

-         - Igen, nincs semmi gond, csak nem vagyok éhes. – füllentett a bátyám, de jó ügy érdekében

-         Beteg leszel? – aggodalmaskodott apu is, aki eddig csak csendben figyelte az eseményeket, vagy csak szimplán nem tudta miről van szó

Mos mondtuk volna el, hogy mi az igazság? Nem, azt azért nem.  Benedek kiállt magáért és csak annyit közölt a szüleinkkel, hogy semmi baja, csak nem éhes; tehát amit eddig is tudtak.

Ebéd után jó gyerekek módjára otthagytuk a szülőket egy csomó mosatlannal, és szaladtunk kutakodni, vagy csak várni; még nem döntöttük el.

Sarah szobájához érve Zain megtoppant egy kicsit:

-        - Mi a baj? – kérdezte tőle Emett, miközben ő belépett

-        - Nem szoktam bejönni a tesómhoz, a lányos cuccai miatt. – nevetett a srác miközben rájött, hogy ez hülyén hangzott

Néztük egymást, de ezzel nem jutottunk előrébb, ezért elkezdtünk kutakodni még egyszer.

Több órán keresztül böngésztünk, számoltunk, mértünk, de sajnos még együtt sem jutottunk sokra. Csak annyi derült ki, hogy amit már tudunk.  

Anyu később szólt, hogy megyünk haza, ezért elbúcsúztunk a két barátunktól, és otthon folytattuk tovább.

-        -   Nem csinálhatnánk már valami érdekeset?  - nyafogott Tami, akinek már fizikai fájdalmat jelentett az unalom

-         -  Nem mehetünk el sehova, meg kell várnunk a levelet, ha egyáltalán válaszolnak! - mondta Benedek, aki az üzeneteit nézte át

-         - Igaza van Taminak menjünk el valahova egy kicsit. Nem ülhetünk itt, miközben ti még nem is jártatok ezen a helyen olyan sokat. Meg kell ismernetek mindent! – mutogatta Emett, aki ma feltűnően csendes volt

-        - Mi jár a fejedben haver? - nézett rá szigorú tekintettel a bátyám

-         - Emlékeztek arra a helyre, amit mondtam? – járt körbe a tekintete a jelenlévőkön

Megegyeztünk abban, hogy holnap kimegyünk az erdőbe, magunkkal hívjuk Sarah-t és Zain-t, és ott a kis házikóban közösen megnézzük a levelet, ha válaszolnak.

Hamarosan elmentünk aludni, de nem nagyon ment, mivel vártuk mindannyian a választ.  Szerettük volna már tudni, hogy mi van, mi történik.

Reggel már korán fent volt Emett, így ő keltett minket is.

-         -  Ramóna, Tami, ébredjetek!

-         -  Ne már! Hadd aludjak még egy kicsit! – nyafogott Tami, miközben magára húzta a takarót

-         -  Nem, vár az erdő!

Nem húztuk az időt, gyorsan megkajáltunk és már mentünk is a két testvérért.

Lassan, Emett vezetésével elindultunk, de természetesen a fiuk nem bírták megállni, hogy ne kotyogjanak közbe.

-         - Tudod egyáltalán, hogy merre megyünk?  - kérdezte nevetve Zain – ezt a fát legalább háromszor láttam már ma

-         - Emett nem tévedtél el? – kezdett bele Benedek is, akinek fel sem tűnt az egész

-         - Nem, teljesen jó, ha hármat láttatok abból a fából. Erre kell menni, gyertek csak utánam. – nyugtatta meg a srácokat

Nemsokára odaértünk a kis faházhoz.

Hát, Emettnek és nekem szerintem kicsit más az elképzelésünk a kicsi szóról.

 Kis kötélen lehetett felmenni, ami a fába vert szögre volt akasztva, majd egy kis nappaliszerűség tárult elénk, amiből egy kis „konyha” nőtte ki magát.

-        - A konyhában, csak chipsek vannak, meg konzervek.  Meg lehet enni őket, érkezésünk előtt lett feltöltve minden.  Nagyiék mindenről gondoskodtak, még valami üdítő is van itt, ha jól látom.

Kicsit nézelődtünk, majd munkához láttunk, ami azt jelentette, hogy megnézzük a levelet és esetleg válaszolunk is rá.

Az üzenet megnyitása után vettünk egy mély lélegzetet és elkezdtük mind ahányan voltunk.

„ Igen, sajnos ez a probléma fenn áll, de már mi is észrevettük és elkezdtünk vele foglalkozni. Feltehetőleg a globális felmelegedés és a szennyező gázok okozzák a problémát. Sajnos egyelőre mi is csak találgatunk, de minél hamarabb meg kell lennie a megoldásnak.

Arra kérjük magukat, hogy ne terjesszék a hírt, mert azzal csak általános pánikot idéznének elő. Az emberekben felmerülne a világvége gondolata, ami közel sincs itt.  Ezen felül szeretnénk, ha együttműködnének velünk és segítenék a munkánkat! „

Mikor a levél végére értünk mindannyian csak döbbenten ültünk és meg sem tudtunk szólalni. Azt gondoltuk, hogy nem is fognak foglalkozni velünk, most meg azt akarják, hogy segítsünk nekik.

Mi lesz még ebből? Hjaj…. még csak most jön az igazi próba.    

25. fejezet

Szaisztok!

Két hónap után végre hoztuk az új részt.

Hosszabb lett, izgalmasabb, érzelmesebb lett, mint a többi.

Reméljük tetszeni fog.

Ne felejtsetek bal oldalon szavazni.

Kellemes olvasást.

Mindhárman lefutottunk anyuhoz. Benedek nem volt sehol, gondolom még mindig a tervet szerkesztgeti.
-Ramóna- érintette meg a vállamat anyu, hogy figyeljek- hol van a bátyád?- mutogatta. Én csak megvontam a vállamat, jelezve, hogy nem tudom.
-Akkor légy szíves menj fel, és szólj neki- kérte. Jó és rendes gyerek lévén, felmentem a bátyámhoz. Kopogtam, majd bementem. Benedek az asztalnál írt valamit. Nagyon bele lehetett merülve a munkába, mert ahogy bementem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót, összerezzent és megfordult.
-Miért nem kopogtál?- förmedt rám. Megjegyezném, hogy jogtalanul.
-De hiszen én kopogtam!- Benedek még mindig nagyon mérgesen nézett rám, mintha én lennék a hibás, hogy ő nem hallotta azt, amit kellett volna. Már nyitottam volna a számat egy frappáns visszavágásra, mikor megenyhült az arca.
-Sajnálom Ramóna- kezdte- Nem tudom mi ütött belém. Nehéz bevallanom, de egész idáig számolgattam, írtam, kutakodtam- kezdte sorolni. Alig bírtam követni- hiába...
-Nem sikerült?
-Nem, nagyon sajnálom. Nem tudom mi legyen- szomorú volt, láttam az arcán, a szemén. Leült az ágyára, a kezébe temette az arcát. Nem sírt, de tudom, hogy ez megviselte. Annyira biztos volt benne, hogy minden sikerülni fog, minden menni fog, de sajnos nem így történt.
-Figyelj- ültem le mellé- én nem haragszok, hisz te megpróbáltad- felnézett rám- Becsüllek ezért, de ez egy nehéz feladat. Mindannyiunknak nehéz.
-Tehát akkor nem haragszol?
-Nem, dehogy is. Majd együtt megcsináljuk- elmosolyodott- te vagy az én okos bátyám. Ezen semmi sem változtat.
Megöleltük egymást, mint két jó testvér. Lementünk a bejárathoz, ami most éppen kijáratként szolgált, és átmentünk a szomszédba. Apu a telefonját nyomogatta, biztos valami üzleti probléma merült fel. Emett az anyjával beszélgetett. Anyu csak beszélt és beszélt, de fogalmam sincs miről. Mi hárman pedig ott mentünk a kis csapatunk mögött szótlanul, a földet bámulva. Lassan meg is érkeztünk. Sarah anyukája, akit még nem ismertem, nyitott ajtót.
-Üdvözöllek titeket. Safaa vagyok, Zain és Sarah édesanyja- mutatkozott be. Mögötte állt a férje, Samir. Mindketten rendes embereknek tűntek és azok is voltak. Nagyon nyitottak, kedvesek voltak velünk. Mindannyian bemutatkoztunk egymásnak, aztán bementünk a kertbe. Volt egy kis rész, ami pont a kerti sütögetéseknek volt kialakítva. Sarah épp tálalt, Zain pedig már a húst kezdte sütögetni.
-Milyen finom ez az illat- jegyezte meg Tamara, én meg csak bólogattam. A szüleim elment megnézni a házat, mi meg ott maradtunk. Legalább meg tudjuk beszélni, hogy mi legyen.
-Egy fontos bejelentésem van- kezdett bele Benedek- sajnos nem sikerült előbbre jutnom. Elakadtam. Nem tudom hogyan legyen tovább.
-Nem sikerült?- csodálkozott Tamara. Aztán beállt közénk a csönd. Senki sem tudott mit mondani. Szótlanul álltunk egymás mellett.
-Mi lenne, ha írnánk egy e-mailt a Nemzetközi Űrkutatási Intézménynek?- szólalt meg 10 perc után Sarah- talán akkor többet megtudnánk.
-Ez egy jó ötlet- helyeselte Emett. Mindenkinek tetszett az ötlet.
-Tudja valaki valami csoda folytán, hogy mi az e-mail cím?- kérdezte Zain. Nem hittem, hogy bárki is tudná. Felnevettem. Ez egy elég hülye kérdés volt...
-Asszem nekem meg van- vette elő a telefonját a bátyám- minta lementettem volna. Hogy miért, azt én sem tudom- az ujjait őrült módon húzogatta a képernyőn, de végül meglett.
-Khmm, mi ez a füst?- kérdezte Zain.
-Te jó ég! Megégett a hús!- nevettem fel. Zain gyorsan lekapcsolta a sütőt, és ellegyezgette a füstöt. Szerencsére semmi sem gyulladt meg.
-Gyerekek, innentől mi átvesszük- jelent meg Safaa. Zain csak vállat vont, minta nem ő lenne a hibás. Mindannyian leültünk az asztalhoz.
-Hozom a laptopomat- mondta Sarah, ezzel már el is tűnt a házban. Pár perc múlva már a lépcsőn jött le, kezében a laptoppal.
-Akkor kezdjük.
Elkezdtük írni az üzenetet, de inkább ráhagytuk a három angol barátunkra a megfogalmazását. Emett, Zain és Sarah próbálták a legjobbat kihozni belőle. Mi hárman pedig csak átnéztük a végén, hogy minden benne van-e, ami fontos. Majd átküldtük. Idegtépő idő vette a kezdetét. 

Szavazás és egyéb

Sziasztok! Ma nem hoztunk részt, reményeink szerint hamarosan jön az új, de akkor miért is írok nektek?!
Az elmúlt időkben sok kis apróságot változtattunk a blogon, amik szerintem jót tettek neki, e mellett úgy érzem, hogy egyre jobban megértjük egymás gondolatit és terveit, ami meg is látszik az írásunkon. :D
Kiraktam egy szavazást, amire remélem sok visszajelzést kapunk!
A kérdés csak annyi lenne, hogy mennyire tetszik a történet, nektek csak annyi a dolgotok, hogy a megfelelő négyzetre kattintotok és a szavazás gombra. A közvélemény kutatás 2014. január 1.-ig tart ( ha a blogger nem kever bele, ahogy szokott)
A másik dolog, hogy mostantól más nyelven is olvashatjátok a blogot, ugyanis kiraktunk egy fordító programot, aminek segítségével sokkal többen tudják majd olvasni a történetet.
A következő bejegyzés feltehetőleg már a folytatás lesz!
Addig is jó tanulást mindenkinek! :D

24. fejezet

Sziasztok!

Új fejezet, új dizájn és új tanév.

A legújabb részben még több izgalom vár rátok.

Reméljük tetszeni fog.

Ez a nyárzáró fejezet, nem tudjuk pontosan mikor tudunk megint írni, mivel elég nehéz időszak vár ránk.

Persze megpróbálunk minél előbb jelentkezni.

Kellemes olvasást kívánunk! :)

Új nap, új lehetőségek és újabb felfedezések. Ma ezek vártak ránk. Na meg persze Sarah és Zain családja. Hamarabb keltem fel, mint a többiek. A rossz álmok megint kísértenek. Már nem emlékszem konkrétan az álmomra, de tudom, hogy a gravitációval és a felfedezésünkkel volt kapcsolatos. Ma talán kiderül az igazság, azaz, hogy vajon mi lesz a gravitációval. Ezeken járt az agyam, miközben elmentem zuhanyozni, és felöltöztem. Egy mintás pólót vettem fel, amire az volt ráírva, hogy 'Happy Day', és egy sima fekete farmert. Fésülködés közben kinyitottam a laptopomat. Már elég régen neteztem csak úgy, úgyhogy felmentem twitterre, aztán facebookra, ahol láttam, hogy jött három üzenetem: egy béna körüzenet, Regina nyaralásos képei, és a harmadik... A harmadik volt a legszokatlanabb. Sarahtól jött, nem később azután, hogy mi visszajöttünk volna. Gyorsan megnyitottam, alig bírtam kivárni azt a pár másodpercet is, amíg betöltödött az üzenet. Valahogy éreztem, hogy baj van. Mikor végre valahára (ami nem tartott tovább fél percnél, de nekem óráknak tűnt) elkezdtem olvasni az üzenetet, az érzésem beigazolódott- tényleg baj van! Sarah üzenete így szólt:

,,Szia. Zainnel egy kicsit tovább kutakodtunk a neten, és rátaláltunk arra, ami segíthet rájönni, hogy igazunk van. Holnap majd megmutatom nektek is. A rossz hír az, hogy eltörtem a kezemet, miközben a lebegő szekrény alá néztem. Valahogy bekerült alá a kezem, magam sem tudom már, hogy miért és hogyan, aztán a másik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a szekrény már a kezemen van. Ez azt jelenti, hogy a gravitáció ingadozik, tehát egyre veszélyesebb lett a helyzet. Minél előbb rá kell, hogy jöjjünk a megoldásra. Légyszíves szólj a többieknek is. Holnap találkozunk!" 

Ahogy végigolvastam, már rohantam is ki az ajtón, és bementem a mellettem lévő szobába, ahol Tami aludt. Nem kopogtam, hisz úgysem hallanám a válaszát. Még nem ébredt fel, mégis mennyi az idő? Rápillantottam a falon lévő órára, ami elárulta, hogy még csak negyed hat van. Mégis hogyan sikerült ilyen hamar felkelnem? Nem vagyok az a korán kelő típus, főleg nem nyáron. De ha már felkeltem, olvasok egy kicsit. Szép lassan és halkan kiosontam a szobából, mintha mi sem történt volna, bementem a saját szobámban és ledőltem az ágyamon. Mit is olvassak? Az interneten keresgéltem könyveket, míg rátaláltam egyre ami tetszik, és elkezdtem olvasni. Talán nem csak az időmet üthetem el vele, hanem a gondolataimat is.

~°~ Pár órával később ~°~

Ez a könyv egyszerűen zseniális! Csak akkor tettem le, mikor Tami jött be a szobámba.

-Szia. Nem gondoltam, hogy már ébren vagy- csodálkozott Tami.

-Már öt óra óta fent vagyok. Nem tudtam tovább aludni- válaszoltam.

-Épp most akartalak felébreszteni. Szerinted melyik ruhát vegyem fel a grill partyra?- csak most vettem észre, hogy két póló van a kezében, amit most fel is mutatott. Az egyik rózsaszín csipke hatású ruha, a másik pedig egy szürke feliratos póló, amire az van írva, hogy 'Once upon a time there was a princess'.

-Nehéz kérdés, mindkettő tetszik. De szerintem legyen inkább a második, a szürke- adtam tanácsot Taminak.

-Köszi- és azzal már ment is volna ki a szobámból.

-Várj- állítottam meg, mire ő visszafordult- nem tudod, hogy a fiúk felkeltek-e már? Beszélnem kell veletek.

-Nem tudom, szerintem még nem. De miről van szó?

-Sarah írt egy üzenetet, de akkor majd reggeli után elmesélem nektek.

-Rendben- ezzel Tamara kiment a szobából, én meg folytattam a könyvet. Vagyis csak szerettem volna folytatni, de az agyam máshol járt. Így aztán inkább kikapcsoltam a gépet és lementem a konyhába, hogy igyak egy kis narancslevet, de a lépcsőn már éreztem is a finom reggeli illatát. Besiettem a konyhába, ahol megláttam Emmett nagymamáját, ahogy goffrit süt.

-Jó reggelt- köszöntem neki, mire ő is visszaköszönt- Milyen finom ez az illat! Segíthetek valamiben?- próbáltam udvarias lenni.

-Igazán kedves vagy. Megterítenél kint a kertben, kérlek?- kérdezte.

-Persze- bólintottam, és kivittem a kertbe az össze evőeszközt és tányért, ami csak kellhet. Olyan szép idő van itt kint. Kellemesen meleg van, a madarak énekelnek, a szél lágyan simogatják a lombjait. És a kilátás! Egyszerűen mesés!

-Hello bello Ramika!- köszöntött Benedek, aki nemrég ébredhetett fel, mert elég álmos feje van. És ráadásul utálom, ha így szólítanak. De most úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Visszaköszöntem a bátyámnak, majd Emmett, Tami és a szüleink is megjelentek a kertben. Mindenki helyet foglalt, és nekiálltunk reggelizni. Emmett mamája nagyon finom goffrit sütött nekünk, mellé pedig saját készítésű lekvárt ettünk. Mmmm, nagyon finom volt. Reggeli után, mikor elpakoltunk az asztalról, félrehívtam a fiúkat és Tamit, hogy beszámoljak nekik a fejleményekről.
-Nos, nagyobb problémával állunk szemben, mint ahogyan azt hittük...- ezzel bele is kezdtem a mondókámba. Jeleltem és hangosan is mondtam, hogy mindenki értse. Nem szakítottak félbe, arcukon a megdöbbentség és a tehetetlenség tükröződött vissza. Mikor befejeztem, a bátyám szólalt meg először.
-Akkor nincs sok időnk, így el kell osztanunk a feladatokat- mondta úgy, mint egy főnök, amit igazából nem szeretek, de most jó volt, hogy itt parancsolgatott nekünk. Jó, hogy ilyen helyzetekben is tud gondolkodni- Négy óráig kitalálom, hogy ki mit fog csinálni, és Zainéknél majd megmutatom nektek- és ezzel a kijelentéssel már rohant is be a házba, fel a lépcsőn a szobájába.
-Mi addig mit csináljunk?- kérdezte Tami, aki már nagyon sápadt volt.
-Szerintem keressünk még néhány dolgot, hátha találunk valamit- javasolta Emmett.
-Akkor menjünk- mondtam, majd mi is eltűntünk a szobánkban. Tamara, Emmett és én nekifogtunk mindenféle keresőszavakkal, hátha mi is okosabbak leszünk, de nem találtunk semmi új információt. Ebben csak Sarah-ra és Zain-re támaszkodhatunk. Anyu lentről kiabált, hogy nemsokára indulunk is a szomszédba. Hárman egymásra néztünk, mindhármunk tekintetében volt valami: most vagy soha. Az emberiség élete rajtunk áll!

Reméljünk tetszett!

Írjatok komit! :)