17. Fejezet

Ahogy beléptem a hotel ajtaján, megkerestem Benedeket, aki úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna. Innen mindjárt tudtam, hogy nagy baj van.

- Mi történt? – kérdeztem gyorsan

-   Tudod, utoljára liftben lebegtünk, azóta semmi sem történt, azt hittem, hogy csak képzelődöm, mert már olyan régen láttunk lebegő dolgokat. - hadarta gyorsan, de azért tudtam követni.

-   Igen azóta én sem éreztem semmit. –tanúskodtam mellette.

-  Tehát ami mondani szeretnék, az fura lesz. Mikor nem voltatok itt a bowling golyók lebegtek, de nem akárhogy! Most sokkal észrevehetőbb lett! – mesélte

- Valaki rajtad kívül meglátta? –kérdezem kíváncsian és reménykedetem, hogy igen, mert már kezdte nyomni a szívemet, hogy csak ketten tudunk erről.

-        - Hát izé…igen. Ez a másik dolog. Azt mondtuk, hogy senkinek nem mondjuk el ezt a gravitációs-ügyet, de ő is látta a lebegő bowling golyót, úgyhogy elmondtam neki. Tudom, előbb meg kellett volna várnom, hogy te is beleegyezz, csak hát…- magyarázkodott Benedek.

-         -Semmi baj. De még mindig nem árultad el, hogy kinek mondtad el.

    - Kinek mit mondott el? – vont kérdőre Tamara, aki most bukkant fel.

- Hosszú történet, később elmondom.

-  Ugye tudod, hogy mi olyanok vagyunk, mint a TIK-TAK, ez a két szó is külön-külön nem érnek semmit. – mondta Tami.

-  Mint a TIK-TAK? – nevettem.

-  Igen,én találtam ki. Úgyhogy előttünk nincs titok. Ugye?

- Persze. - mondtam. Mikor Tamara felment, tovább folytattuk a beszélgetést Benedekkel, miután megbizonyosodtunk róla, hogy nem kell hall minket senki. Tami biztos megérti majd, de ha mondjuk, az egyik szülő meghallja, amiről beszélünk, nem nagyon fog hinni nekünk.

-  Ugye nem baj, ha elmondom neki? – kérdeztem

-  Nem dehogy. Amúgy én Emettnek árultam el.

-  És most mi legyen? Hogyan tovább?

-  Nem tudom. Majd meglátjuk. – mondta a bátyám, ezzel el is búcsúztunk egymástól.

Légyszi írj komit, hogy mi tetszett, illetve mi nem. Köszi. :)