5.fejezet

Hiába feküdtem le olyan korán, ma mégis rosszul ébredtem. Szörnyű álmom volt! Azt álmodtam, hogy öt év múlva derül ki, hogy veszélyben van a Föld, de akkor már túl késő lesz. Mivel én tudtam a gravitáció megszűnéséről, mindenki engem hibáztatott, hiába mondtam, hogy azt hittem, hogy már a tudósok is tudták, nem hittek nekem. Borzalmas volt! Úgy éreztem, hogy tényleg miattam pusztul el a Föld, hogy tényleg én tehetek az egészről, pedig tudom, hogy nem így van. De mit tehet egy tizenöt éves lány, aki ráadásul még süket is, hogy azzal előáll, hogy a gravitáció folyamatosan csökken? Biztosan azt hinnék, hogy megbolondultam.

A délutánom sokkal jobb volt. Tamival és Regivel elmentünk a fodrászhoz, hogy csináljon valami bálba illő frizurát. Aztán sétáltunk, és közben beszélgettünk, de nem hoztam szóba a gravitációs témát. Benedekkel megegyeztünk, hogy ez köztünk marad addig, míg meg nem bizonyosodunk róla, hogy tényleg igaz-e. Hát így telt el a délutánom, de a nap legjobb része még nem kezdődött el. Emett két óra múlva értem jön. Addig is irány készülődni!